|
A kicsik ünnepe: GYERMEKNAP |
|
|
|
|
Május utolsó vasárnapja a gyermekek napja. Ilyenkor a világ számos pontján rendezvényekkel várják a kicsiket. Melyekből kis hazánk is kiveszi a részét, hiszen országszerte változatos programok várják a gyermekeket és a szülőket.  Hasonló indíttatású rendezvény létezett már a Monarchia idején is. 1906-ban rendezte meg első gyermeknapját az Országos Gyermekvédő Liga, és ezzel a II. világháborúig tartó évtizedes hagyományt teremtett. Akkoriban nem alakult ki évente ismétlődő időpontja, de többnyire májusban tartották meg országszerte a kétnapos rendezvényt, melyen a napernyőikkel a kezükben sétáló arisztokrata hölgyek zöld perselyükbe gyűjtötték az adományokat. Eredményessége változó volt ugyan, de társadalmilag ismert és elfogadott eseménnyé vált. Az adománygyűjtő gyereknap nem volt egyedi Európában, de a kezdeményezés sajátosan magyar.
A világ számos országában ünnepelt Nemzetközi Gyermeknap további célja a jótékonyságin túl az, hogy felhívja a figyelmet gyermekeink jogaira és sajátos világára.
A gyereknapot 1950. óta május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949. novemberi moszkvai ülési határozata alapján. Akkoriban még nem a gyermekek szórakoztatása volt a cél, hanem az elmaradott, háború sújtotta országok gyermekeinek megsegítését szolgáló akciók megszervezése.
|